A kisebbik fiam kétéves korában (a dackorszak remek dolog...) rákapott arra, hogy amikor végre kényelmesen becihelődtem a legkisebb helyiségbe...khm...a fontosabb dolgomat elvégezni, kezemben egy női magazinnal, bejött utánam. A kulcs már régen rejtélyesen eltűnt, így az ajtót nem tudtam zárni. Mivel a lakótelepi lakásunkban erősen fűtöttek, többnyire egy szál pelenkában volt (innen a becenév), kilógtak a pipaszár lábai meg a nyurga kis felsőteste. Állt velem szemben a vécében, vigyorgott, alul kilátszott a két foga – akkoriban ennyit tudott felmutatni. Gombára nyírt, szöszi haja félig belelógott a szemébe. Aztán fogta magát, és elkezdte kirángatni a kezemből a magazint. Szerette ugyanis egyesével kitépkedni belőle a lapokat.

Azt hiszem egyértelmű, hogy ebben a helyzetben ezt nem engedhettem. Bár a bokámra letolt nadrágomban nem volt túl sok méltóságom, többször is erélyesen közöltem vele, hogy az újságot nem adom, esetleg majd, ha kiolvastam, amúgy meg menjen már ki. Természetesen esze ágában sem volt. Itt hosszú alkudozás következett, majd amikor egy határozott mozdulattal elvettem tőle az újságot, és a fejem fölött feldobtam a wc papír tároló polcra, jött a Kapitális Ordítás.

Foglaljuk le őket! De mivel?

Mindig csodáltam, hogy nem kapott ilyenkor agyvérzést, mivel a feje tetejétől a talpáig padlizsánlila lett. Pattanásig feszült idegekkel ültem a vécén, a gyomrom gyűszűnyire szűkült, miközben kábé tíz centiről az arcomba üvöltött egy kétéves. Azt hiszem, minden szülő át tudja érezni a helyzetemet. A fiam azóta már nagyobb lett, és nyilván a nővére is, de a mai napig az teszi legjobban próbára a szülői kreativitásunkat, hogyan foglaljuk le őket. Mert egy színes magazin már édeskevés. A mostani, részben kényszerű, részben önként vállalt bezártságban – hiszen az egészségünknél nincs fontosabb – különösen nehéz dolgunk van. A nagyot még csak-csak lebirkózzuk néha, hogy rábírjuk az otthoni tanulásra, de az öccsét! És a java még csak most jön: a végtelennek tűnő nyári szünet.

A válasz: okosjáték

Bár a férjemmel nem vagyunk hívei a játékok esztelen halmozásának, most mégis úgy döntöttünk, beszerzünk egy-két olyan játékot, amelyek le tudják kötni a gyerekeket a hosszú, kánikulai délutánokon, és még tanulhatnak, feljődhetnek is közben. Sok barátunkat megkérdeztünk. Mindannyian egy varázsszót mondtak: "okosjáték." Először fogalmam sem volt, hogy ez mit takar, de amikor rájöttem, hogy már egy interaktív kifestő is annak számít, ráéreztem az ízére. Napokig bújtam a netet, aztán képletesen kibunyóztam a férjemből annyi költségvetést, hogy mind a két gyerek kapjon valami hosszú távú, hasznos, mégis energialekötő, ezáltal hiszti-megelőző ketyerét.

Szórakozás, nem csak kicsiknek

A legtöbbet egy minirobotra költöttünk, de az annyira viccesnek tűnt, hogy nagy nehezen kiszorítottuk a családi kasszából. Óriási ötlet volt, mivel a fiunk azóta megszállottan robotozik körbe a lakásban, és korábban, amikor egy baráti házaspár átjött hozzánk vacsorázni, még mi, felnőttek is jót szórakoztunk rajta. Beszereztünk néhány interaktív kifestőt is, a lányom ugyanis igazi kis művészlélek. Imád pingálni, színezni, rajzolgatni. Most épp a pingvinekre van rákattanva, de tulajdonképpen bármilyen állat jöhet: kidugott kis nyelvével órákon át képes elmélyedni a rajzolásban, kifestésben.

Meglepetés Gyermeknapra

Azt hiszem, az egyetlen dolog, amit egy kicsit benéztünk, az a legsportosabb játék volt: vettünk egy elektromos rollert. Itt sem az volt a baj, hogy megvettük, hanem az, hogy csak egyet vettünk. A csodás kis szerkezet ugyanis egy időre egyértelműen aláásta a testvéri szeretetet: sajnos rendszeresen összevesznek rajta. Ugyan kitűztem a hűtőszekrényre egy "roller-beosztást", amely némi hajcibálás és testvéri üvöltözés után végre konszenzusos alapon rögzítette, hogy melyikük, mikor körözhet apával a ház előtti téren a rollerrel, de az eredmény így sem teljesen megnyugtató. Azt hiszem, ha nem akarjuk a nyári vakációt két padlizsánlila gyerekkel tölteni – érdekes, ha bedühödnek, még ma is lilára váltanak a kis méregzsákok –, akkor kénytelenek leszünk a csodarollerből még egyet venni. Hamarosan úgyis érkezik a Gyereknap, és most menni nem fogunk sehová, így az erre az alkalomra szánt összeget befektetjük egy újabb kétkerekűbe.

Onnantól kezdve legalább rábízhatom őket az apjukra (a kifestőzés az én feladatom, hiszen szülői munkamegosztás is van), és néha élhetek azzal a hihetetlen luxussal, hogy kinyújtózom az erkélyen lévő, alig használt napágyban, és teljes nyugalomban, csendben és kényelemben megiszom egy nagy csésze tejeskávét. Nekem egyelőre ez a legnagyobb álmom a nyárra.