Játékos mozgásformák az egész családnak

Akinek családja van, pontosan tudja, milyen nehéz összehozni egy olyan programot, ami mindenkinek megfelel.
Játékos mozgásformák az egész családnak

Ahhoz, hogy mindannyian egészségesek maradjunk, nem árt, ha rendszeressé tesszük a mozgást az életünkben. A kisebbeket erre nem mindig könnyű rávenni, de az alábbi ötletek segítségével egyszerűbb lesz őket is bevonni. Persze az is fontos, hogy nem feltétlenül kell arra helyeznünk a hangsúlyt, hogy sportolni fogunk, hanem elég, ha egy közös program az aktív mozgással kapcsolódik össze.

Ilyen megoldás például egy kirándulás, túra, esetleg kempingezés. Az outdoor tevékenységeknek több előnye is van, hiszen a természetjárás lelkünknek is jót tesz, nem csak a testünknek. A szép környezetben tett nem túl megerőltető séta a kisebbeknek is jó választás, amit feldobhatunk olyan izgalmakkal, mint az állatles, a növényhatározás, de akár bevethetjük a jól bevált trükköt is, és valamiféle tematika, például kincskeresés köré építhetjük a kirándulást. Ehhez persze szerencsés olyan útvonalat választani, amit a felnőttek ismernek, így a tervezés is könnyebb lesz.

A friss levegőn való mozgás korosztálytól függetlenül való mindenkinek, amit akár családi vakációvá is duzzaszthatunk, ha például kempingezni vagy több napra horgászni megyünk. A különféle matracok, kemping bútorok és kellékek maximálisan kiszolgálják a gazdájukat, így semmiben nem szenvedünk hiányt, ha mellettük tesszük le a voksunkat.



Ha a vadvidék helyett maradnánk inkább a városi környezetben, akkor is akad olyan mozgásforma, amit mindannyian űzhetünk. Ilyen például a kerékpározás, amit szinte észrevétlenül tudunk becsempészni a hétköznapokba, ha például együtt tekerünk át a játszótérre, vagy a közelben lévő piacra. Biztonságos terepen kisebb versenyeket rendezhetünk, néhány bója felállításával máris kész a játékos akadálypálya. Kisebb túrákat is tehetünk, minél jobban megszokják a kisebbek a biciklizést, annál nagyobb kalandokra lehet velük indulni.

Bicikli hiányában is mozoghatunk a családdal, erre a legideálisabbak a labdajátékok. Számos variánsa létezik, de például a kosárlabda remek opció, ha esetleg a helyi parkban találunk palánkot, amit akár otthon is felszerelhetünk a kertben. Ezzel pedig kész is a kosárbajnokság terepe, ahol csapatokat alakíthatunk, és a játék során eldönthetjük például, hogy kinek a feladata lesz a mosogatás.



Kapcsolódó cikkek

A szülőnek kell segíteni - A gyermek terelgetése azon a bizonyos úton. Mi segíthet ebben?- hogy a gyermek megvalósítsa az álmait.

A gyermek terelgetése azon a bizonyos úton. Mi segíthet ebben?

A szülőnek az egyik fontos feladata, hogy terelgesse a gyermekét és segítsen neki a képességei és a készségei kibontakoztatásában. Mutatjuk, hogy segíthet a szülő, a gyermekének!

A szülőnek a feladata - Hatékony házi feladat készítés -, hogy segítsen kialakítani egy rendet a házifeladat elkészítésével kapcsolatban.

Hatékony házi feladat készítés

A gyermeknek nem csak jogai, hanem kötelességei is vannak. Az egyik ilyen kötelesség, a rendszeres házi feladat készítés. Most tippeket adunk, hogyan lehet hatékonyan elkészíteni a mindennapi leckét.

Hogyan válasszuk ki a megfelelő sportot a gyermek számára?

Hogyan válasszuk ki a megfelelő sportot a gyermek számára?

Egyes gyerekeknek kevés az iskolai testnevelés óra és szükségük van még több mozgásra, míg más gyermekek még sem lelkileg, sem testileg nem elég érettek arra, hogy különórákra is járjanak. Fontos a sport, de a gyermeknek érettnek is kell arra lennie.