A házimunka és a család

A háztartás vezetése nem is olyan egyszerű feladat, hiszen ma már nagyon ritka az a család, ahol ne dolgozna mind a két szülő. Ott, ahol 2, vagy esetleg több gyermek is él a családban, nagy logisztikát és szervezést igényel a bevásárlás, a vacsorakészítés és a házimunka felosztása. Hiszen munka mellett, nem lehet elvárni, hogy mindezt egyetlen személy, vagyis az édesanya végezze. Szükség van arra, hogy a családtagok megosszák egymás között a feladatokat, hiszen, ha csak egyetlen személy vállára nehezedik minden teher, az először csak stresszt okoz, később azonban akár komoly betegségek is kialakulhatnak. A cikk néhány ötletet ad arra vonatkozóan, hogyan is lehet megosztani a család tagjai között az egyes feladatokat.
A szülők és a gyerekek - A házimunka és a család – közösen osszák fel a házimunkát.

Már egészen kicsi kortól meg kell tanítani a gyermeknek, hogy rend a lelke mindennek

Azok a gyerekek, akik egészen kicsi koruktól megtanulják, hogy maguk után tegyenek rendet, pakoljanak össze, nagy korukra teljesen természetessé válik, hogy besegítenek a házimunkába. Hogyan osszuk el a feladatokat? Először is apának és a fiúgyermeknek is be kell kapcsolódni a feladatok elvégzésébe. Nem lehet, hogy csak az édesanya és a lánygyermek végez minden egyes feladatot. Mindig olyan házimunkát szükséges a gyerekekre bízni, amely az életkorukkal összeegyeztethető. Egy kétéves gyermek is el tudja maga után pakolni a játékokat, az ötéves gyermek segíthet összehajtogatni a ruhákat, a nagyobbak pedig komolyabb feladatokat is vállalhatnak, mint például a mosogatás, a porszívózás, de akár egy-két étel elkészítését is magukra vállalhatják, hiszen ez is segíti őket, hogy minél hamarabb önállóvá váljanak.

Családi magazin cikk közepi banner

A lista és a megbeszélés sokat segít

Amennyiben a család tagjai nem tudnak megegyezni, hogy ki, mikor és milyen házimunkát végezzen, akkor jól jöhet egy heti terv, amelyben részletesen rögzítjük, hogy kinek, mi az adott feladata az aktuális héten. A házimunkákat lehet váltogatni is, azaz egyes házimunkákat ne csak egyetlen személy végezzen, hanem az egyik héten az egyik családtag, míg a másik a héten a másik. Persze az lenne a legideálisabb, ha mindenkinek lenne egy kedvence, és így gyorsan túl lehetne az egészen lenni, de a cél az, hogy a gyerekek mindenféle házimunka elvégzéséhez értsenek valamennyire.

Járjon büntetés is

Amennyiben valaki elfelejti a rá bízott munkát elvégezni, úgy legyen szankció is, hogy többé ez ne forduljon elő, hiszen így mindig találhat valami kifogást, hogy éppen miért nem végezte el a rá bízott házimunkát. A következő héten kapjon az illető egyel több feladatot, így biztos, hogy nem fog elfeledkezni arról, hogy milyen kötelességei is vannak otthon.

Kapcsolódó cikkek

Hogyan válasszuk ki a megfelelő sportot a gyermek számára?

Hogyan válasszuk ki a megfelelő sportot a gyermek számára?

Egyes gyerekeknek kevés az iskolai testnevelés óra és szükségük van még több mozgásra, míg más gyermekek még sem lelkileg, sem testileg nem elég érettek arra, hogy különórákra is járjanak. Fontos a sport, de a gyermeknek érettnek is kell arra lennie.

A gyermek csak úgy lehet önálló - Engedd a gyermekedet az önállóság útján lépegetni -, ha nem óvjuk még a széltől is.

Engedd a gyermekedet az önállóság útján lépegetni

A gyermeknek tiszteletben kell tartanunk az autonómiáját, hagynunk kell, hogy mihamarabb önállóvá váljon. Mutatjuk is, hogy mit is tehetünk ennek elérése érdekében.

Milyen módszerekkel segítsük a gyermeket olvasni?

Milyen módszerekkel segítsük a gyermeket olvasni?

Az olvasást nem minden gyermek szereti, de a szülő ezt is megkedveltetheti a gyermekével, hiszen az olvasás során olyan alapműveltségre tehet szert, amelyet soha, senki sem vehet el tőle. Az olvasás nem csak szórakoztat, de fejleszti az agy működését is.