5 tanács, ha a gyermek szorong
1. Segítsük a gyermeket, de nem mindegy hogyan
Amennyiben a gyermekünk sok mindentől fél és szorong, a szülő a lehető legrosszabbat teszi azzal, ha a szorongás tárgyát eltávolítja a gyermek környezetéből. Lehet, hogy pillanatnyilag ez jót tesz a gyermeknek, de hosszútávon semmiképpen sem szolgálja a javát. Ha a gyermek nem szívesen jár iskolába, akkor nem az a megoldás, hogy magántanuló lesz. Hiszen így elzárjuk a lehetőséget, hogy közösségben legyen. Később, olyan súlyos méreteket is ölthet a gyermek szorongása, hogy a lakásból sem lehet vele kimozdulni. Amennyiben a gyermek szorongása kórossá válik, mindenképpen szakember segítségét kell kérni.
2. Ne erőltessünk semmit!
Ha a gyermek, szorongással küzd, ne dobjuk a mély vízbe. Beszélgessünk vele sokat és hagyjuk, hogy nyíltan és őszintén feltárja az érzéseit, de semmiképpen se akarjuk, hogy egyik napról a másikra eredmények szülessenek. A szülő feladata az, hogy bátorítsa a gyermekét, hogy elmondja neki, hogy bízik benne és hisz abban, hogy az adott dolgot, amely szorongással tölti el a gyermeket, meg tudja csinálni. Ez önbizalmat ad a gyermeknek és ezzel oldódnak a félelmei.
3. A mély lélegzet taktika
Hiába vetjük csak úgy oda a gyermeknek, hogy ne aggódj, ettől csak még jobban fog a gyermek szorongani. A gyerekek nem értik, hogy miért alakul ki bennük szorongás, és a testi, illetve lelki tünetek meg is ijeszthetik őket. A semmit sem érő mondatok helyett, mutassuk meg, hogyan lehet úrrá egy-egy, számára szorongást keltő helyzeten. Tanítsuk meg, hogy ilyenkor csukja be a szemét és lélegezzen mélyeket. Már a helyes légzéstől is enyhülhet a szorongása és sokkal többet is segítünk neki, mint holmi üres frázisokkal.
4. A beszélgetés sokat segít
A gyermeknek hiába mondjuk, hogy ne is gondoljon a szorongás tárgyára. Mintha ez olyan egyszerű lenne. A szorongó gyerekkel sokkal többet szükséges foglalkozni, hiszen gyakran olyan dolgok váltják ki belőle ezt az érzést, ami más gyermeknek meg sem kottyan. Készítsük el a gyermek kedvenc teáját, üljünk le vele a nappaliba és hagyjuk, hogy a gyermek feltárja az érzelmeit előttünk. Sok esetben elegendő néhány beszélgetés anyával, vagy apával, és a szorongásnak nyoma sem lesz.
5. A szülővel közös programok
A szülő, egy idő után a gyermek minden rezdülését megérzi. A szorongó gyermekét is. A szülőnek ébernek kell lenni ilyenkor. Ha azt látja, hogy a gyermeket egyre jobban magába szippantja a szorongás, fogja meg a kezét és menjenek el sétálni. Nagyon sokat segít a friss levegő és a gondolatelterelés, mert hiszen séta közben lehet nagyokat beszélgetni és mókázni.